7. Lakosság

A KNDK megalakulása óta csak két alkalommal tartottak népszámlálást, 1993-ban és 2008-ban. A 2008-as népszámlálási adatok szerint az ország lakosságának lélekszáma 24 059 229 fő volt. A társadalom etnikailag, kulturálisan és nyelvileg is homogén. Hivatalos adatok szerint a lakosság 99%-a koreai nemzetiségű és a koreai nyelvet beszéli, a koreai fonetikus ábécé-t használja. A legnagyobb kisebbség a kínai, és egy kisebb japán kolónia is él az országban.

A lakosság területi eloszlása nem egyenletes, a nyugati tengerparton, illetve a keleti tengerpart egy szűkebb térségében koncentrálódik. A becsült születési arány 15 újszülött/1000 lakos, míg a halálozási arány 7,2 elhunyt/1000 lakos volt. Az 1990-es évek közepétől kezdődő éhínségek lecsökkentették a népességszaporulatot. A becsült átlagos népsűrűség 188 fő/km². A nagyobb városok a nyugati alföldeken találhatók, így ezekben a térségekben a népsűrűség meghaladja 200 fő/km²-t. A belső tartományok gyérebben lakottak, itt a népsűrűség kevesebb, mint 30 fő/km². A legnagyobb városok és agglomeráció a tengerpartok mentén, valamint a folyók alsóbb szakaszain alakultak ki. A lakosság egyötöde a 10 legnagyobb városban él, amelyek egyben a legfontosabb ipari központok vagy kikötők is. A legnagyobb város Phenjan mintegy 3,3 millió lakossal (2005-ös becslés). Nagyobb városok még, több mint 300 ezer lakossal Nampho, Hamhung, Keszong, Szinidzsu és Vonszan.

A koreai uráli nyelv, távoli rokonságban van a japán, a mongol, a magyar és a finn nyelvvel.  Noha vannak dialektusai, a beszélt nyelv az egész félszigeten mindenki számára érthető. A kínai írásjeleket a 15. században bevezetésre került koreai ábécé (hangül) előtt használták. Északon számos eltérő kifejezés is használatos, különösen írásban.

A társadalom szerkezete

A koreaiak a társadalmat soha nem úgy tekintették, mint olyan egyének tömörülése, akik saját magánérdekeiket követik, hanem mint az egyének harmonikus és kollektív egysége, amely sokkal fontosabb, mint az őt alkotó egyének. Az észak-koreai társadalom a régi hagyományos tradíciók és egy totális ideológiai rendszer egyvelege. A társadalom harmóniának ez a hangsúlyozottsága adja az emberek életébe történő kormányzati „atyáskodó” beavatkozás legitimitását. A KNDK-ban az uralkodó ideológia a marxizmus-leninizmus, amelyet erősen áthatott a konfucianizmus és Kim Ir Szen Csucshe ideológiája.

A Csoszon dinasztia idején négy különálló, konfuciánus alapú társadalmi réteg alakult ki: az iskolázott hivatalnokok (vagy nemesség), a „középosztály” (az iskolázott hivatalnokoknak alárendelt technikusok és adminisztrátorok), a közemberek (a teljes lakosság mintegy 75%-a tartozott ide, úgy mint földművesek, iparosok és kereskedők) és a „megvetettek”, a társadalom legalján lévők.

Kim Ir Szen erőteljesen kölcsönzött a konfuciánus rendszerből, de a társadalmi hierarchiát a kor viszonyainak, a kommunista elveknek és gerillaharcos tapasztalatainak megfelelően építette ki. Mivel az 1945 előtti időszakban a „jók” a gyári munkások és a földművelők voltak, utódaik privilegizált helyzetben voltak. A legnagyobb privilégiumot azok kapták, akik a II. világháború előtt és alatt részt vettek a Japán ellenes gerillaháborúban, majd pedig azok, akik a koreai háborúban, illetve azok leszármazottjai. Ezek után következtek a forradalom előtti gyári munkások és a szegény földművesek leszármazottjai. A rendszer szintén elismerte az értelmiségieket és a szakmunkásokat is. A Kim által preferált szaktudással rendelkező munkásság a korábbi rendszer olvasottabb, de kevésbé képzett rétegéből kerültek ki, akik teljes mértékben lojálisak voltak az új rendszerhez.

A lakosságot három nagyobb társadalmi csoportra lehet osztani. A preferál osztály, amely a lakosság 10-15%-át teszi ki, mindenben előnyt élvez. Tagjai jobban iskolázottak, beleértve a lehetőséget, hogy a Kim  Ir Szen Egyetemen tanulhassanak, jobb állásokat tölthetnek be (pl.: külügyi munka területén vagy a haderőben), jobbak a lakhatási körülményeik, jobban öltözködhetnek, étkezhetnek, és jobb az egészségügyi ellátásuk is. A középső kategóriába tartozó mintegy 40-50% – az átlagemberek – reménykedhetnek egy szerencsés kiugrásban, mint pl. egy jó karrier a hadseregben, amely felkeltheti a kommunista párt figyelmét és a katonai szolgálat után jobb munkalehetőséget nyújthat számukra. És végül az alsó 40% – a reménytelenek – akik számára semmilyen előrelépésre nincs lehetőség. Ők csak egy minimális előrelépésre számíthatnak egy  termelőszövetkezetben vagy egy gyárban, úgy mint szüleik. Ebben a csoportban nagy számban találhatók nők, akik számára általában az önként vállalt katonai szolgálat sem jelent kiutat, és a középiskola elvégzése után azonnal egy termelő szövetkezetbe vagy egy gyárba kerülnek a szülőfalujuk körzetében.

A társadalmi alap bázisát nem a család, hanem a munkahely adja. Hat év felett a társadalom minden tagja bizonyos módon tagja egy családon kívüli egységnek. Ez lehet az iskola, a gyár, a termelőszövetkezet, kormányzati hivatal vagy más munkahely, vagy katonai egység, ahol az egyén be van osztva.

Ez az egység – általában ahol az apa dolgozik – gondoskodik a lakhatásról, az élelemről, a ruházatról és az egészségügyi ellátásról. Az emberek az egységhez fordulnak engedélyért utazáshoz, a városon kívüli tartózkodáshoz vagy egy nyilvános étteremben történő étkezésért. Ez az egység hagyja jóvá a nyaralás idejét és rendezi a kormányzati üdülőkbe szóló beutalókat. Az egyénnek engedélyt kell kérnie az egységtől, hogy orvosi vizsgálatra vagy műtétre jelentkezhessen. Ha valakinek sikerült elég pénzt megtakarítania egy televízióra, kerékpárra, vagy más nagyobb fogyasztási cikkre, a vásárlásra az egységtől kell engedélyt kérnie. Szintén az egységhez kell fordulnia házassági kérelmével. Végül pedig az egységhez tartozó tagtársaival együtt vesz részt az összes párttaggyűlésen, a katonai kiképzésen, az önkritikai gyűléseken, a reggeli és esti tanulmányokon, valamint a kulturális rendezvényeken, mint koncertek és múzeumlátogatások, és társasági estéken, mint mozi és tánc, vagy utazás Kim szülőhelyére vagy Phenjan turista nevezetességeinek (forradalmi műemlékek és múzeumok) látogatására. Az egység vezetőjének jelentős hatalma van az egyének felett, számos, a napi élettel kapcsolatos kérdésben ő dönt. Ezen kívül látható, hogy a rendszer képes ellenőrizni az egységen keresztül az emberek személyes életének szinte minden területét.

A munkahelyi egységek tevékenysége komoly mértékben érinti a családokat is. A szülők és gyermekek például előbb-utóbb ugyanazon helyekre jutnak el kirándulás során, ugyanazokat az emlékműveket és múzeumokat látogatják meg, illetve ugyanazokat a színházi, stb. előadásokat tekintik meg, de a gyerekek ezt az iskolával teszik, az apa és anya pedig – külön-külön – a saját munkahelyi kollektívájával.

A szülők kevésbé folynak bele a gyermekeik felnevelésébe, mint például iskoláztatásuk vagy egészségügyi ellátásuk. A családi nyaralás nagyon ritka. A gyermekek részére az iskolai hatóságok szervezik a nyári szünetre az önkéntes munkákat, kevéssé vagy egyáltalán nem összehangolva a szülők önkéntes munkáival. A szülők és a gyermekek általában a reggeli és a késő esti órákban töltik együtt az időt, valamint vasárnaponként, ami az egyetlen családi nap a héten. Ilyenkor a családok vagy együtt vannak otthon, vagy sétálnak és piknikeznek egy parkban, esetleg állatkertbe mennek, vagy a városi tóhoz csónakázni. Más családoknál csak az apa megy el a gyerekekkel, miközben az anya a heti nagymosást végzi. A vasárnap esti étteremben elfogyasztott vacsora családi körben különleges mulatságnak számít, nem gyakran fordul elő.

Minden 16 évnél idősebb lakostól elvárják a folyamatos önkéntes munkát az állam számára.  A Koreai Munkapártba történő belépés egyik feltétele a Kim Ir Szen Ifjúsági Szövetség tagjai felé a nagy mennyiségű önkéntes munka végzése. Szinte minden középiskolánál magasabb szintű képzésben részt vevő tanulónak kötelező segítenie a tavaszi vetésben és az őszi aratásban. Ilyenkor az iskolák, valamint sok iroda és gyár is bezár. A tanulóktól a tavaszi munkák idején 30-40 nap, ősszel pedig 15-20 nap önkéntes munkát várnak el. Speciális esetekben, mint például a monszun időszaka, további önkéntes munkát várnak el tőlük a helyreállításban, ami elérheti a 150 napot is. A nyári speciális munkák alól csak azok a fiatalok mentesülnek, akik ebben az időszakban katonai kiképzési programjukat hajtják végre.

Az önkéntes munkán kívül az észak-koreai tanulóknak és a felnőtteknek heti három-négy alkalommal politikai gyűlésen is részt kell venniük, ahol egyrészt aktuális kérdések kerülnek szóba (például a párt napilapjának egy cikke, az aktuális gazdasági helyzet, Kim Dzsong Il új direktívája, vagy éppen a Dél-Koreában vagy más országban zajló események), másrészt pedig Kim Ir Szen életének és tanításainak folyamatos tanulmányozása. Ezen kívül heti egy alkalommal önkritikai gyűlésen kell részt venni, ahol be kell ismerni az elkövetett hibákat és meg kell hallgatni a többiek kritikai észrevételeit.

Kiváltságos helyzetben van az, aki a koreai háború alatt porig lerombolt, majd Kim Ir Szen elképzelése által felépített „álomvárosban”, Phenjanban lakhat. A főváros lakosságának lélekszámát korlátozzák, engedély nélkül senki nem költözhet ide. Ez nem csak a más városokhoz és a vidékhez képest sokkal kellemesebb lakókörnyezetben (virágos parkok, folyók, nagy terek, stb.) nyilvánul meg, de az infrastruktúrában is (tömegközlekedés, egészségügyi ellátás, oktatás, szórakozás, művelődés, pihenés, sport, stb.).

A társadalmi különbségeket nem a fizetéseken lehet igazán lemérni. A fizetési különbségek egy gyári munkás és a legjobban fizetett miniszterek között csak három-ötszörös (a miniszter keres 250 von-t, a gyári munkás 60-90 vont havonta). Az igazi különbség az extra juttatásokban jelentkezik, amely az egyes elit rétegeket megkülönbözteti az átlagemberektől. A legmagasabb szintű vezetők jogosultak térítés nélkül minőségi cigarettához, gyapjú ruházathoz és bőrcipőhöz jutni. Az átlagember nem vásárolhat azokban a speciális boltokban, ahol a meghatározott réteghez tartozók marha- és sertéshúst, bort, likőrt, cukorkát és tojást vásárolhatnak diszkont áron. Különböző speciális boltok léteznek a hatalmi hierarchia különböző szintjén lévő személyei részére, de az átlagember egyikben sem vásárolhat. Ide tartoznak még a lakhatási körülmények (lakás nagysága, szobaszáma és azok nagysága, lakás felszereltsége, stb.), az egészségügyi ellátás színvonala, a speciális klubok és a luxusüdülők.

A fiatalok körében a közös munkahelyből adódóan kialakulhat szerelem, de ez legfeljebb levelezésben nyilvánulhat meg. Szerelmes pároknak nem ajánlatos párosan együtt lenniük a nagy nyilvánosság előtt (még házaspárnak sem illik karonfogva menni az utcán), a nemi kapcsolat pedig tilos. A fiatalok azt kockáztatják, hogy kizárják őket az iskolából, a különböző társadalmi szervezetekből, karrierjük tönkremegy. A házasság a mai napig a közvetítői rendszer szerint működik, a szülők választják ki a fiatal leendő házastársát, aki azonos társadalmi réteghez tartozik. Távolabbi térségbe történő házasulás rosszallást, egy városi és egy falusi fiatal házassága pedig rendkívüli rosszallást vált ki. A válás, illetve a házasságtörés nagyon ritka, ami nem annyira a jó házasságoknak köszönhető, hanem inkább a magas válási költségeknek és a társadalmi elítélésnek és az ezzel járó hátrányoknak (a 2008-as népszámlálás szerint az országban 77 441 elvált személy élt).

Az észak-koreaiak, mint egy kultikus társadalom tagjai, nem a gondolkodásra, hanem a követésre vannak képezve. Nagyon sok más témában képesek racionálisnak lenni, de rendkívül érzékenyek Kim életét és munkásságát illetően, annak tökéletességében tántoríthatatlanok.